Szép arc, irigylésre méltó alak, népszerűség, látszólag széles baráti kör. Nem hangzik rosszul, de vajon tényleg erre van szükségünk a boldogsághoz és akinek mindez megadatott máris boldog? Esetleg csak a társadalom skatulyázza be egy már megírt szerepbe, amiben felesleges az egyéniség, a külsőségeken túl a legnagyobb érték, ha hétvégi buliban a 10. pohár ital után is talpon tud maradni a „jócsaj” karakterébe zárt lány. Szerda délelőtt van, a padomon ücsörögve beszélgetek és igyekszem elnyomni a a fülem mellett elsuhanó párbeszédfoszlányokat. Hiába próbálkozom, egy-egy lelkesnek ható mondat újra és újra visszacseng az agyamban. -Na, akkor jössz pénteken? -Húh,ja.. jól be fogunk (hogy is mondjam…) ittasodni! Elmerengek. Valóban ekkora izgalmat kelt az emberben egy előtte álló este, amiből nagy valószínűséggel pár homály fedte pillanatképen kívül másnap semmire sem fog emlékezni? A túlértékelten programként emlegetett esemény nyoma pedig a gyötrő fejfájásban nyilvánul meg. Van valami, ami mégis vonzóvá teszi ezt az „életmódot” a fiatalok körében, a félelem a társadalomból való kitaszítottságtól. Ebben a korban önmagunk keresése természetes folyamat, de az máris akadály elé állít bennünket, hogy fel merjük-e vállalni személyiségünket, érdeklődési körünket. Sokan álarc mögé bújnak és elvegyülnek a tömegben, pedig semmi szégyellnivaló nincs abban, ha hangot adunk nézőpontunknak, ahelyett, hogy elfogadnánk a szerepet, amit úgymond ránk osztottak. Minden bizonnyal találnánk embereket, akik hozzánk hasonló nézetet vallanak, de ha nem is keresünk, könnyen belecsöppenhetünk egy – a társadalom hierarchiája alapján megszabott- társaságba, ahol a közös érdeklődés híján egy, kettő, három majd egyre több vodka-narancs mellett kötünk ki. Inni bárkivel lehet, de vajon más tevékenységet is tudnánk ugyanannyira élvezni? Vajon az állítólagos barátaink a kedvenc színűnket, a születésnapunkat vagy a kedvenc sorozatunk címét is úgy fújják, mint a kedvenc alkoholos italunk nevét? Mennyire lehet tartós pár boros poháron nyugvó „barátság”? Viccelek, ezt én se gondoltam komolyan. Erős túlzás ezt a szót használni, de ne essetek kétségbe, nektek is vannak igaz barátaitok: Jim (Beam), Jack (Daniels) és Johnnie (Walker). Rájuk mindig számíthattok. A hasonló jellegű párkapcsolatok esetében még elszomorítóbb a helyzet. Lányok, hangoztatjátok úton-útfélen, csak arra vágytok, hogy valaki igazán szeressen titeket. Megérdemlitek? Miniszoknyába bújtatott, tűsarkúban tipegő húsdarabként tekintenek rátok a potenciális partnerjelöltek. A szórakozóhely bejáratán átlépve az egyéniség belevész a villódzó fények forgatagába. Mi marad ezután? Tucatnyi ugyanolyan öltözetbe zárt test. Szóval, ne csodálkozzatok, ha a pasitok egy másik csajt kap le a péntek esti buliban, mondván azt hitte te vagy az. Az alkoholtól bűzlő indoklás teljesen jogos, nincs okotok a felháborodásra. Honnan ismerje fel szerencsétlen félrészeg srác „élete szerelmét” (legalábbis a facebook szerint), ha semmiben sem különbözik a többiektől. Talán szórakoztatónak hangzik, de egy cseppet sem az. A társadalom eltorzulása miatt a minőségi idő lassan teljesen elveszíti az értékét. Már nem az számít, hogy te hogy érzed magad, hanem, hogy mit gondolnak rólad mások. Boldogságod meghatározója leginkább a többi ember véleménye. Te pedig félredobod a személyiségedet csakis azért, hogy elfogadjanak, -nem, nem olyannak amilyen vagy- olyannak, amilyenné akarják, hogy válj. Zsiray Barbara
0 Comments
Leave a Reply. |
Archívum
March 2024
|