Új versek (2024.03.16)Hamis írások
Mindig reménykedek Minden egyes alkalommal. Mikor unom már meg, Hogy elhiszem mit a könyvekben írnak. Ugyan az lejátszódik, Újra és újra. Az ember változik, De a válasz ugyan az marad. A legviccesebb benne, Hogy jobban meglepődnék, Ha legközelebb nem így történne Írta: Stefán Arabella, 10.C Hold, kráter, ragyogás
Láttátok már a Holdat? Ez költői kérdés volt. Persze, hogy igen. De láttátok már teljes egészében? Nem a kinézetére gondolok, Hanem arra, hogy miken ment át. Meteorok serege zúdúlt rá milliárd éveken át. Mégis teljes egészében ragyog. Kráterek sokasága borítja be, Mind egy-egy becsapódás helye. Mégis minden éjjel megjelenik, Kiutat nem keres, Nem ugrik a hullócsillagok után. Forog a Föld körül és ragyog tovább. Írta: Stefán Arabella, 10.C 9/G versePiros tojás, fehér nyuszi 9/G-ben sok a nyuszi. Tanulni nem mindig szoktunk, Ezért néha bukdácsolunk. Az osztályfőnök néha mérges, De értünk mindent megtesz. A fiúk hülyéskedni szoktak, A lányok ettől kiborulnak. Vannak itt veszekedések, de Egy cigivel kiengeszteljük őket. Bulizni is szoktunk járni És a végén valahogy haza találni. Szakácsnak készülünk, de Végül 15-én ki esünk A tanárok táncot járnak Mikor végre látnak. Tavasz-9/KnyCItt a tavasz, A húsvét itt lesz hamar. Boltokban már csoki nyuszik, Égből is már eső hullik. Tojások vannak minden fele, Keresésük máris mehet! Hentesnél egyre jobban fogy a sonka, Ebből már nem lesz sok holnapra. Böjtölésnek ezzel annyi, Szeretnék pár húst kapni. Inkább süssünk kalácsot együtt, Vagy inkább menjünk és együnk? Mondj egy mesétMondj egy mesét, boldogsággal telit. Miben minden a miénk, és nem irigy a másik. Mondj egy mesét, te legyél a főszereplő. S ne érdekeljen a kéretlen vélemény. Mondj egy mesét, a gyermeki tudatlanság segít. A gondtalanság ereje a legnagyobb kincs. Mondj egy mesét, a te világod belit. A harc nélkül, mit a háború leint. És belekezdesz, mondod a mesét Évek telnek el, miközben beszélsz. És itt vagyunk, már a te történeted is kemény. Benne van a stressz, a megfelelési kényszer és minden egyéb. Telik az idő, a gyermek felnő. Már nincs a lap sarkában nap, eltakarja a felhő. De folytatja, még mindig mondja ő. A tészta a tálban javában fő. Hívja a kislányát, hogy a kedvence készült. Magát látja benne, azt a lányt ki egykoron ő volt. Már ő ül ott. Ott az ágy szélén. Hol régen az ő anyukája ült. És most ő kéri, hogy mondjon egy mesét. Így történt, hogy a világ megfordult. A gyermek mesélt és az anya hallgatott. Fogták egymás kezét ekkor minden nyugodt volt. Szegény kislány még nem tudta, hogy nem is olyan sokára, majd ő ül pont ott. Nevet a csend
Kint zuhog az eső, Bennem meg már nincsen erő. Nincs erőm felkelni, Csak hallgatom a csendet rajtam nevetni. Ki ez a lány ott a sarokban? Úgy sír ott, mint bukott angyal a pokolban. Vajon mi lelhette? Szenved. Ez jól látszik a szemében. Mi történhetett vele, Hogy ennyi könny folyik az arcán le? Hány átvirrasztott éjszaka, Hány gyerek gúnyos vigyora Kellett neki ahhoz, hogy ő ezt most mind kiadja? Senki sem tudhatja. Hova indul a lány? Hogy mehetne így bárhová? Csak fogja magát, és kisétál az ajtón. Kint áll, s az ég felé néz kitartón, Hallgatja a süvítő fák ágainak zaját, Mint mások a madarak dalát. Nézi a szürke felhőket, Mik sebesen adják le a terhet. Érinti a bokrok nedves leveleit, Lehajol, s megszagolja a virágzó kankalint. Még mindig kint van, pedig már eltelt öt óra, A ruhája már csurom vizesen lóg le róla, Teste átfagyott a nyári viharban, Már mióta csak ezt az egyet akarta. Hogy múljon el a fájdalom, és hagyják el a gondok. Most a fűben fekszik gyengén s hagyja, hogy a halál érintse meg lelkét. Írta: Stefán Arabella Hervadtan nyílik
Piros rózsa nyílik a kert végében. Sok idő után újra megpróbálja a lehetetlent. Száraz földben, kevés vízzel, fonnyadt gyökérzettel, De harcol a végsőkig, egyedül minden ellen. Írta: Stefán Arabella Visszavár a magánySokszor elhagytam már a magányt, Éltem, élveztem és kerestem a csodát. Szerettem sokakat, vesztettem el csatát, Próbáltam nem elfújni az utolsó gyertyát. Vágytam a halálra, a csendre sokszor, Kerestem a kiutat számtalanszor. Már nem félek, hogy egyedül maradok, Mert a magány visszavár, tudom. Írta: Stefán Arabella Az időAz idő, amit siettetünk, máskor megállítanánk
Ami rohan, máskor vánszorog, Ami lelki problémákat gyógyít, fizikai gondokat előidéz Ami végtelen, számunkra mégis véges Amit nehéz értékelni, de az egyik legértékesebb dolog Amiből tengernyi van, és vízcseppnyinek tűnik Aminek eseményeit nem lehet bebizonyítani, se megjövendölni Ami ingatag, ugyanakkor állandó Ami ad és elvesz Ami halhatatlan, de öl Amit valaki beoszt, valaki elpazarol Ami múlandó, mégis örök Amivel mindenki küzd, de lehetetlen legyőzni. Peresznyák Réka Játszd újra!Tudatomban a múltam filmszalagja. Ki szakítja ketté ha én már egyedül maradtam? Nem vagyok rá képes. Többé már nem vagyok erős. Ezért inkább veszek egy jegyet, ma az emlékeim adják elő. A moziterem üres, nekem senki se foglalt helyet. Végignézek a sorokon... Múltam fantomképei mosolyognak vissza, És leülök egy magányos székre. Forog a film. Az elmúlt hibákat újraélem, Keserű, fájdalmas élvezet. Majd mikor vége azt ordítom a sötét csendbe: Játszd újra! Látni akarom Újra, és újra, hogy hol rontottam el. Ismeretlen szerző |
HullócsillagHullócsillag vagyok, Szárnyalok majd lehullok. Jól vagyok, de úgy mégsem, Nevetek, szorongok csak a két véglet. Átúszom az eget, Szárnyaim csapkodom. Van, hogy nem tart meg, De kitartóan próbálkozok. Emelj fel kérlek, Tarts meg és szeress. Ne hagyd, hogy a mélybe szálljak, Ne engedj el, hajt a bánat. Kicsiny falum nagyon csendes, Míg a városok oly zörejesek. Kik onnan jönnek átvágnak rajtam, Nem érdeklik mi történik apró utcáimban. Itt sűrű a köd, nem sokat látni, Hangos csak a néma sírás, s nincs miért várni. De vegyél észre itt vagyok előtted, Tudod kit csak úgy párszor átszelsz. Halld hát a sírást, halld sikolyaim, Tűröm még a kínzást, de a csend már ordít. Véres a kis utcám, fájdalmat nem érez, Csak hajtja a bánat és benne egyre kevesebb az élet Írta: Stefán Arabella, 10.C Húsvéti story-9/ATélen-nyáron arra vágyunk, teljesüljön minden álmunk. Húsvéti nyúl minél előbb, hozzon nekünk csodás időt. A lányok már alig várják, hogy a fiúk meglocsolják, és jobbnál-jobb verseket mondjanak, mindezért pénzt csórjanak. De a fiúk szándéka mindig más, van mögötte egy szívdobbanás. A mai udvarlás kicsit más, nyakon önti őket a bulizás. A víz a csoda kulcsa, hogy felkérjék a lányt egy csókra, Ajándékuk ezért egy piros tojás, vagy a kondiban egy súlyzózás, Felmegyek az instára, hogy ráírjak a spanomra, hogy csekkolta-e már a prédát, mert 10/10-es a mai skálán. Amikor a közeledben vanAmikor a közeledben van, tested minden egyes izma, csontja, idegvégződése felpezsdül. Az agyi receptoraid csak őt hallják s látják, csak az ő közelségét, bőrének melegét, illatát akarod érezni egyedül. Írta:Sinkó Sarolta @porcelan_írasok Mulandóság
nem akarok fényeket se beszédeseket szellő se libben már be Chopin billentyűi ma enyésztek el poratka táncol ráncos arcomon az asztalon heverő gyógyszeres tároló, a bizonyíték: bizony megöregedett az idő a szívemen már nem látogat senkifia-lánya már nincs itt vélem a miatyánk maholnap enyészek el hegyen, völgyön Mozart rozoga, mohanőtte billentyűi közt pedig már vágytam valami ”végjátékot” valami utolsó attrakciót még most de nem lesz itt semmi, csak az izzó krematórium Írta: Sinkó Sarolta @porcelan_írasok Csillagok vagyunkCsillagok vagyunk mind, de még se látnak mink’. Vajon elérnek hozzád a szavaim? Azt érezzük nem jelentünk semmit! De gondoltál már arra hánynak jelentesz VALAMIT, de ő számodra SEMMI! Írta: Sinkó Sarolta @porcelan_írasok ÚjévreBúcsúzunk ettől az évtől, S köszöntjük a következőt. 365 nap mi újra mögénk kerül, S most álljunk meg egy pillanatra, S gondoljuk át újra, Hogy ez az év mit adott nekünk: Boldogságot, s szomorúságot Sikereket, s kudarcokat, Barátokat kik mellettünk állnak, S mi mégse vagyunk elég hálásak. Minden évnek utolsó napján, Ünnepeljük a múlandó évet, S van minden, teli az asztal, Az üvegek tartalma fogyóban. Az egyik üveg tartalma, Az én kezembe hoppant, Hát emelem én rátok, s ezzel kívánok; Sikerekben gazdag boldogságot, S mellé egy kis apróságot Becsüljétek meg a pillanatot, S azokat kik közel állnak hozzátok! Soós Veronika KarácsonyraGyermek mosoly, mely mindent elmond, A szívekben kis láng lobog. Az utcákban fények égnek, Karácsonyra készülődnek. A konyhában sütik sülnek, Sósak, édesek, díszítettek. Jaj, de finomak lesznek! Titokban minden gyermek A tálcáról elcsen egyet. Boldogság van mindenhol, S az arcokon fény ragyog. Melegség járja át az éjszakát, S szívünk várja már a Jézuskát! Fényes csillag ragyogása Tűnik fel ma az éjszakában. És mindenkinek kívánja, A legszebb karácsonyt éjszakára! Soós Veronika SodródásSodródunk az árral, Sodródunk a mával. Mindennapjaink tengerével, A fulladás határával. Egy dolgozat mára, S egy számonkérés holnapra, A hét minden napjára, Meg van adva a feladat. Egy tollat fogok a kézben, Melynek vége leír mindent. Gondolatokat, melyek a fejemben, Megfogalmazva íródnak le. Hosszú hetek s hónapok, Egy félév most lezárult. S a dolgozatok azok, Melyek megtörik a csendet. Csend mely a hajtás után ütött be, Csend mely csak egy napig tartva, Pihenéssel, és nem a tanulással telve Suhant el a diákok mellett. Újabb félév kezdetével, A dolgozatok beütnek. Számonkérések, s írásbelik Sokaságával halmoznak el. Egy dolgozat holnapra, S egy a jövő hétre. Ez az, amit a diák, Nem úszhat meg. Sodródunk az árral, Sodródunk a mával. Mindennapjaink tengerével, A fulladás határával. Soós Veronika Ki dobja majd a pacskert? A pacskert ha majd feldobom
A zenére majd ki tombol? A telet majd ki űzi el? Ki fogja meghódítani az eget? Ki olvasztja meg a szíveket? Ki ápolja majd lelkedet? Majd ha azt övültöm: cseszd meg! Szavaimból templom épül-e? A pacskert ha majd feldobom, Ki lesz az elrettentő démon? S kiben találsz védelmező, Igazi szeretőt? Szabó Laura (Átirat: Nagy László - Ki viszi át a szerelmet) |
Október 23.Nekem már csak mesélték, Mesélték, azt, ami akkor hatvan éve történt. A páncélos óriások, s a lázadó tömeg, Az, ami ott meghatározott mindent. Emberek sokasága kik a hadban, A sereg előtt álltak, Kik a haza frontján Vonultak a városban. Gyerekek, felnőttek, Katonák s idősek Egyaránt védelmeztek minket. „Előre! Magyarok, Előre!” Fájdalmak, s vereségek, Átvirrasztott éjszakák tömérdeke. S a remény halvány foszlányai azok, Amik éltették ott az emberiséget. Könnyek csordulnak az arcokon, S emlékeznek meg azokról, Kik akkor oly sokszor, Nem hagyták veszni a hazát! Soós Veronika |
Az elmúlás évszakaMegint itt az Ősz, eljött újra
Parasztasszony megy ki lassacskán a kútra Sepregeti háza elől tarka faleveleket S közben a szél a ruháit kiteregette. A Nap már nem sütött oly hevesen Mint egy fényes júliusi reggelen Már a kutya sem vakkant oly hangosan Mint mikor nyáron beleugrott a karomba. Az ősz egy vén borász anyóka Ki mustot iszik a helyi borozóba 3 hónap alatt elviharzik innen S még 9, amíg visszatér ide sebesen. 3 hónap alatt sok mindent megtesz Sárga, vörös s tarka lesz minden Az idő is gyorsabban tellik S a földön száz meg száz avarkupac fekszik Megint itt az Ősz, eljött újra Kisleány siet gyorsan a kútra Hisz ott van nem messze az anyja sírja Ki a szomorú évszak utolsó halottja Gombás Lili |