Sodródás

Sodródunk az árral,
 Sodródunk a mával.
 Mindennapjaink tengerével,
 A fulladás határával.
 
 Egy dolgozat mára,
 S egy számonkérés holnapra,
 A hét minden napjára,
 Meg van adva a feladat.
 
 Egy tollat fogok a kézben,
 Melynek vége leír mindent.
 Gondolatokat, melyek a fejemben,
 Megfogalmazva íródnak le.
 
 Hosszú hetek s hónapok,
 Egy félév most lezárult.
 S a dolgozatok azok,
 Melyek megtörik a csendet.
 
 
 
Csend mely a hajtás után ütött be,
Csend mely csak egy napig tartva, Pihenéssel, és nem a tanulással telve
 Suhant el a diákok mellett.
 
 Újabb félév kezdetével,
 A dolgozatok beütnek.
 Számonkérések, s írásbelik
 Sokaságával halmoznak el.
 
 Egy dolgozat holnapra,
 S egy a jövő hétre.
 Ez az, amit a diák,
 Nem úszhat meg.
 
 Sodródunk az árral,
 Sodródunk a mával.
 Mindennapjaink tengerével,
 A fulladás határával.

​Soós Veronika

Újévre

​Búcsúzunk ettől az évtől,
S köszöntjük a következőt.
365 nap mi újra mögénk kerül,
S most álljunk meg egy pillanatra,
S gondoljuk át újra,
Hogy ez az év mit adott nekünk:
Boldogságot, s szomorúságot
Sikereket, s kudarcokat,
Barátokat kik mellettünk állnak,
S mi mégse vagyunk elég hálásak.
Minden évnek utolsó napján,
Ünnepeljük a múlandó évet,
S van minden, teli az asztal,
Az üvegek tartalma fogyóban.
Az egyik üveg tartalma,
Az én kezembe hoppant,
Hát emelem én rátok, s ezzel kívánok;
Sikerekben gazdag boldogságot,
S mellé egy kis apróságot
Becsüljétek meg a pillanatot,
S azokat kik közel állnak hozzátok!

Soós Veronika

Játszd újra!

​Tudatomban a múltam filmszalagja.
Ki szakítja ketté ha én már egyedül maradtam?
Nem vagyok rá képes. Többé már nem vagyok erős.
Ezért inkább veszek egy jegyet, ma az emlékeim adják elő.
A moziterem üres, nekem senki se foglalt helyet.
Végignézek a sorokon...
Múltam fantomképei mosolyognak vissza,
És leülök egy magányos székre. Forog a film.
Az elmúlt hibákat újraélem,
Keserű, fájdalmas élvezet.
Majd mikor vége azt ordítom a sötét csendbe: Játszd újra!
Látni akarom Újra, és újra, hogy hol rontottam el.

Ismeretlen szerző

Küldj Te is verset! 

Az idő

Az idő, amit siettetünk, máskor megállítanánk
Ami rohan, máskor vánszorog,
Ami lelki problémákat gyógyít, fizikai gondokat előidéz
Ami végtelen, számunkra mégis véges
Amit nehéz értékelni, de az egyik legértékesebb dolog
Amiből tengernyi van, és vízcseppnyinek tűnik
Aminek eseményeit nem lehet bebizonyítani, se megjövendölni
Ami ingatag, ugyanakkor állandó
Ami ad és elvesz
Ami halhatatlan, de öl
Amit valaki beoszt, valaki elpazarol
Ami múlandó, mégis örök
​Amivel mindenki küzd, de lehetetlen legyőzni.
​

​Peresznyák Réka

Karácsonyra

Gyermek mosoly, mely mindent elmond,
A szívekben kis láng lobog.
Az utcákban fények égnek,
​Karácsonyra készülődnek.
A konyhában sütik sülnek,
Sósak, édesek, díszítettek.
Jaj, de finomak lesznek!
Titokban minden gyermek
A tálcáról elcsen egyet.
Boldogság van mindenhol,
S az arcokon fény ragyog.
Melegség járja át az éjszakát,
S szívünk várja már a Jézuskát!
Fényes csillag ragyogása
Tűnik fel ma az éjszakában.
És mindenkinek kívánja,
A legszebb karácsonyt éjszakára!

​Soós Veronika​

Október 23.

Nekem már csak mesélték,
Mesélték, azt, ami akkor hatvan éve történt.
A páncélos óriások, s a lázadó tömeg,
Az, ami  ott meghatározott mindent.
 
Emberek sokasága kik a hadban,
A sereg előtt álltak,
Kik a haza frontján
Vonultak a városban.
 
Gyerekek, felnőttek,
Katonák s idősek
Egyaránt védelmeztek minket.
„Előre! Magyarok, Előre!”
 
Fájdalmak, s vereségek,
Átvirrasztott éjszakák tömérdeke.
S a remény halvány foszlányai azok,
Amik éltették ott az emberiséget.
 
Könnyek csordulnak az arcokon,
S emlékeznek meg azokról,
Kik akkor oly sokszor,
Nem hagyták veszni a hazát!

Soós Veronika

Az elmúlás évszaka

Megint itt az Ősz, eljött újra

Parasztasszony megy ki lassacskán a kútra

Sepregeti háza elől tarka faleveleket

S közben a szél a ruháit kiteregette.
 
​A Nap már nem sütött oly hevesen

Mint egy fényes júliusi reggelen

Már a kutya sem vakkant oly hangosan

Mint mikor nyáron beleugrott a karomba.
 
Az ősz egy vén borász anyóka

Ki mustot iszik a helyi borozóba

3 hónap alatt elviharzik innen

S még 9, amíg visszatér ide sebesen.
 
3 hónap alatt sok mindent megtesz

Sárga, vörös s tarka lesz minden

Az idő is gyorsabban tellik

S a földön száz meg száz avarkupac fekszik
 
Megint itt az Ősz, eljött újra

Kisleány siet gyorsan a kútra

Hisz ott van nem messze az anyja sírja

Ki a szomorú évszak utolsó halottja

Gombás Lili

Ki dobja majd a pacskert?

 A pacskert ha majd feldobom
A zenére majd ki tombol?
A telet majd ki űzi el?
Ki fogja meghódítani az eget?
Ki olvasztja meg a szíveket?
Ki ápolja majd lelkedet?
Majd ha azt övültöm: cseszd meg!
Szavaimból templom épül-e?
A pacskert ha majd feldobom,
Ki lesz az elrettentő démon?
S kiben találsz védelmező,
Igazi szeretőt?
 
Szabó Laura 
(Átirat: Nagy László - Ki viszi át a szerelmet)