Pár percet kérek csupán az életedből. Állj meg egy pillanatra és nézz körbe. Tudod, én mit látok? Látom, ahogyan a lélegzeted majdnem, hogy megáll a levegőben, amikor mint füstöt engeded útjára. Látom, ahogy az egyre hűvösebb levegő bőszen csipkét horgol a lehullott, s még az ágakba kapaszkodó levelekre. Néha lenyom, máskor pedig felemel az a szépen szürkéllő égbolt, mely majdnem pont olyan, mintha a Te szemedbe nézek, s a tükörképemet látom. Megpillantom a rózsákat az arcodon, úgy nézem, kint vagy már egy ideje. Ahogy Rólad elemelem tekintetem, szemem elé tárul az az itt-ott befagyott kis tó, amin a leghidegebb telekben vígan korcsolyáztak a kisgyerekek, mert elég vastagon takarózott jéggel. Látom, ahogy pár foltban hó festi meg az amúgy is dértől sápadt, füves mezőt. És látom azt is, hogy amint elsétálsz mellettem abban a vékony kis kabátodban, remegnek, s csattogva koccannak össze fogaid, mert fázol. Érdekesnek tűnsz számomra, elkísérlek még egy picit. Bár nem tudom, hova tartasz, szívesen sétálgatok veled. Addig pedig elmesélem, hogy mit érzek. Érzem, ahogyan dideregsz, ha a válladhoz érek. Még jobban, mint eddig. Már nem lepődöm meg... Egy hete elkaptam egy kisfiút, mert leesett a játszótéren a játékról. Két nappal később azt láttam, ahogy az anyukája rohan vele az orvoshoz. Nem szép dolog, de követtem őket. Tudod, miért lett a kisfiúnak mandula és arcüreg gyulladása, harminckilenc fokos lázzal? Azért mert én kaptam el. Nem az anyukája, nem az apja vagy egy másik szülő, hanem én. A családban és az életben is ezért nekem volt és van továbbra is a legtöbb gondom. Nyáron, ha hozzáérek egy növényhez, szinte azonnal dér öleli körbe. Habár a legidősebbik testvérem, Január több fagyot és jelentősen több olyan napot hoz, mikor röpködnek a mínuszok odakint, ő valahogy mégis... Melegebb, mint én. Én nyáron alig bírom elviselni a hőséget, még a strandon is. Én - szó szerint - egy hűvösebb személyiség vagyok. Nem tehetek róla, ilyennek sikerültem. Imádom a családi összejöveteleket, mégis... Valahogy egyedül vagyok a tömegben. Eltűnök, s meghúzom magam a háttérben, mégis mindenki rám figyel, ahogy különböző költeményekbe rendezett hajam kitűnik az összes testvérem feje búbja közül. Anyukánk minden családi alkalomra készül jeges csokoládéval, fagylalttal és hidegen is finom és fogyasztható étellel. Karácsonykor - amit én viszek magammal a hátamon - mindenki megajándékoz egy pár olyan kesztyűvel, amit még én sem tudok átfagyasztani. Azzal tudom élvezni a tavaszt, segíteni a ház körül, úgy bemenni egy medencébe nyáron, hogy nem lesz belőle korcsolyapálya. És ezek azok a pillanatok amik emlékeztetnek, hogy igen... Talán fagyos vagyok és ez olykor a stílusomon is meglátszik, de ezért cserébe hozzám van beosztva a Karácsony, a legnagyobb és legszebb szeretet ünnep. Mert a család - akármilyen sokan is vagyunk - külön törődik velem és még jobban vigyáznak rám... Mert szeretve vagyok.
Szabó Laura
0 Comments
|
Archívum
March 2024
|