Biztosan sokszor megesett már mindenkivel, hogy ha szomorú volt, meghallgatta az egyik kedvenc zeneszámát és utána már rögtön jobb kedve lett. Ilyenkor bele sem gondolunk, de ezzel kicsit gyógyítjuk a lelkünket, mivel segít megnyugvást találni a nehéz, stresszes hétköznapokban. Vannak azonban ennek komolyabb formái is, például a hang-, vagy zeneterápiák. A zeneterápia lényege a zenével történő tudatállapot-változás. Az úgynevezett zenei indukcióval létre jött tudatállapot-változás magába foglalja a kedélyállapot, a szociális aktivitás változását, a kliens saját érzelmeinek jobb megértését, a nem tudatosult lelki tartalmak megélését és feldolgozását. Ha valakit sok stresszes behatás ér az életében, érdemes résztvenni egy ilyen hangterápián, ugyanis bizonyítottan annyira nyugtató hatással van a testre és a lélekre, hogy még a stressz hatására megváltozott életfunkciókat is képes visszaállítani eredeti működésükre. Az egyik legismertebb ilyen hangterápia az úgynevezett zengőtálas terápia, ami közben az egyén meditációs tudatállapotba kerül, ezzel gyógyítva a problémákat. Napjainkban egyre több fiatalt érint a depresszió, amit legtöbbször a folytonos erős stressz és a nyugtalanság, esetenként magánéleti problémák váltanak ki. Erre is nagyon ajánlottak a zeneterápiás kezelések, ugyanis stimulálják az idegrendszer azon részét, amely a monoaminok termeléséért felelős (többek között a monoaminok alultermelődése okozza a depressziót). Manapság még annyira nem elterjedt a zeneterápia, de már többször alkalmazzák a depressziós betegeknél, mint a pszichoterápiát, ugyanis kimutatták, hogy zenével kezelt páciensek kevesebb depresszióra utaló jelet mutattak, mint a pszichoterápiás betegek. Akár mi magunk is végezhetünk hangterápiát otthon, csak annyi a dolgunk, hogy keresünk pár megnyugtató zenét, és miközben hallgatjuk, teljesen kikapcsolunk. Ki kell üríteni az agyunkat, és átadni magunkat a zene gyógyító erejének. (néhány nyugtató zene: The XX - Intro: https://www.youtube.com/watch?v=3gxNW2Ulpwk Ludovico Einaudi - Night: https://www.youtube.com/watch?v=k9NM-yK1C2I Ludovico Einaudi - Ora: https://www.youtube.com/watch?v=vPTPqF2Fnec The XX - Angels: https://www.youtube.com/watch?v=_nW5AF0m9Zw Wim Mertens - Often A Bird: https://www.youtube.com/watch?v=zVtfe2D_iu8 Wim Mertens - Struggle For Pleasure: https://www.youtube.com/watch?v=w-9J8hRdTys ) Guzmics Márti & Szakasics Emese
0 Comments
A mindennapok során nagyon sokszor találkozunk úgymond „objektív” cikkekkel, de lenne ehhez egy icike-picike megjegyzésem: ez nekem egy kicsit sántít. Ha egy újságíró – Szirmai Gergely (Hollywood Hírügynökség) szavaival élve – latinos temperamentummal toporzékolja bele a padlóba, hogy ő márpedig olyan objektív, hogy polár szűrőt lehetne szerelni a szemüvegére, akkor valószínűleg valaki fizeti a reggeli mákos rétesét. És ezzel ki is lyukadtunk ezen cikk csodálatosan a végtelenségig boncolható témájához: Létezik-e olyan, hogy „objektív” újságírás? Létezik-e egyáltalán olyan, hogy „objektivitás”? Nos, a fentebb felvázolt probléma a sötétebbik - és egyben undorítóbb – része az egésznek. Nem mondanám, hogy ez a sötét „oldal”, mert itt nem lehet oldalakról beszélni, de ezt majd kicsit lejjebb kifejtem. Amikor egy újságíró azért nem objektív, mert ha ennek, meg annak, meg a két utcával lejjebb lakó Ancsi néninek az oldalára billenti a mérleget egy-egy cikkben, akkor egy kis extra juttatást kap az adott illető(k)től. Ez sajnos nagyon jellemző, és nem fogom orrba-szájba szidni a drága jó magyarságot – egy részről, mert nincs értelme, másrészről pedig azért, mert nem csak nálunk megy ez -, szóval mondjuk szimplán azt, hogy a világon sok mindenkire igaz a következő állítás. Ha kicsivel több pénz kerül a saját pénztárcájába, akkor az objektivitás a kukába kerül, és nem is jön vissza többet, maximum a legszörnyűbb rémálmokban kísért, mint egy halvány szellem. Persze mindig megadjuk a tiszteletet a kivételnek, tehát akinek ez nem inge, az vegyen inkább pulóvert. Mielőtt folytatjuk, abból indulunk ki, hogy olyan, hogy OBJEKTIVITÁS, nem létezik. (A baleseti tudósítás, vagy éppen a híradóban elmondott kis szövegecskék kiesnek ebből a körből, mert az nem más, mint tényközlés, amiről nem tudjuk – a fent említett probléma miatt -, hogy teljesen igaz-e, vagy nem.) Nem csak az újságíróknál, úgy általában senkinél sem. De legfőképp az olyanoknál, akik az alkotók körébe tartoznak, és/vagy a médiában a közszereplő és a befogadó között áramoltatják az információt. Minden az alkotó/író/évezredekig lehetne még sorolni, hogy kinek a mije - nevezzük most az alkotókat „készítők”-nek, a végterméket pedig „mű”-nek – ha csak haloványan is, de a készítő érzéseit, gondolatait tükrözi akár a világról, akár egy társadalmi helyzetről, vagy éppen csak a körülötte élőkről. Gondoljunk csak bele abba, hogy vannak olyan emberek, akiket szeretünk, akik közömbösek, és olyanok is, akik ellenszenvesek/akiket utálunk. Na már most egy mindennapi ember – szóval a társadalom nagyjából száz százaléka (ismételten, akinek nem inge, az inkább öltözzön fel melegen) – az előbb említett kategóriák alapján máshogy beszél az életében jelenlévőkről. Elvégre, gondoljunk csak bele: akit szeretünk, arról ódákat tudunk zengeni, hogy milyen jó ember, milyen kedves, milyen vicces, milyen aranyos, BIZTOSAN KEDVELNÉD TE IS. Aki közömbös, azzal alapjáraton nem igazán beszélget az ember, csak az alapján tudunk beszélni róla, amit látunk, és amit másoktól hallunk. Olyan csendesnek tűnik, inkább ilyen hiperaktív, nem tudom, mit gondoljak róla, ezzel így viselkedik, azzal úgy, a harmadikkal meg aztán totál máshogyan. Akit pedig nem kifejezetten kedvelünk, vagy éppenséggel utáljuk, úgy festjük le, teszem azt egy új ismerős előtt, mint magát Lucifert egy felhős, téli éjszakán. Ezzel játszik, azzal szórakozik, így meg úgy használja ki, mindig hazudik, csak ártana neked, JOBBAN JÁRSZ, HA NEM MÉSZ A KÖZELÉBE, satöbbi. HOL IS VAN ITT AKKOR AZ OBJEKTIVITÁS, KÉREM SZÉPEN? Pontosan, kedves Hölgyeim, Uraim és szobanövény a sarokban: SEHOL. Mert nem létezik olyan dolog, amit képesek lennénk elmondani anélkül, hogy a saját érzelmeink, gondolataink ott ne állnának mögötte. Szabó Laura
Szép arc, irigylésre méltó alak, népszerűség, látszólag széles baráti kör. Nem hangzik rosszul, de vajon tényleg erre van szükségünk a boldogsághoz és akinek mindez megadatott máris boldog? Esetleg csak a társadalom skatulyázza be egy már megírt szerepbe, amiben felesleges az egyéniség, a külsőségeken túl a legnagyobb érték, ha hétvégi buliban a 10. pohár ital után is talpon tud maradni a „jócsaj” karakterébe zárt lány. Szerda délelőtt van, a padomon ücsörögve beszélgetek és igyekszem elnyomni a a fülem mellett elsuhanó párbeszédfoszlányokat. Hiába próbálkozom, egy-egy lelkesnek ható mondat újra és újra visszacseng az agyamban. -Na, akkor jössz pénteken? -Húh,ja.. jól be fogunk (hogy is mondjam…) ittasodni! Elmerengek. Valóban ekkora izgalmat kelt az emberben egy előtte álló este, amiből nagy valószínűséggel pár homály fedte pillanatképen kívül másnap semmire sem fog emlékezni? A túlértékelten programként emlegetett esemény nyoma pedig a gyötrő fejfájásban nyilvánul meg. Van valami, ami mégis vonzóvá teszi ezt az „életmódot” a fiatalok körében, a félelem a társadalomból való kitaszítottságtól. Ebben a korban önmagunk keresése természetes folyamat, de az máris akadály elé állít bennünket, hogy fel merjük-e vállalni személyiségünket, érdeklődési körünket. Sokan álarc mögé bújnak és elvegyülnek a tömegben, pedig semmi szégyellnivaló nincs abban, ha hangot adunk nézőpontunknak, ahelyett, hogy elfogadnánk a szerepet, amit úgymond ránk osztottak. Minden bizonnyal találnánk embereket, akik hozzánk hasonló nézetet vallanak, de ha nem is keresünk, könnyen belecsöppenhetünk egy – a társadalom hierarchiája alapján megszabott- társaságba, ahol a közös érdeklődés híján egy, kettő, három majd egyre több vodka-narancs mellett kötünk ki. Inni bárkivel lehet, de vajon más tevékenységet is tudnánk ugyanannyira élvezni? Vajon az állítólagos barátaink a kedvenc színűnket, a születésnapunkat vagy a kedvenc sorozatunk címét is úgy fújják, mint a kedvenc alkoholos italunk nevét? Mennyire lehet tartós pár boros poháron nyugvó „barátság”? Viccelek, ezt én se gondoltam komolyan. Erős túlzás ezt a szót használni, de ne essetek kétségbe, nektek is vannak igaz barátaitok: Jim (Beam), Jack (Daniels) és Johnnie (Walker). Rájuk mindig számíthattok. A hasonló jellegű párkapcsolatok esetében még elszomorítóbb a helyzet. Lányok, hangoztatjátok úton-útfélen, csak arra vágytok, hogy valaki igazán szeressen titeket. Megérdemlitek? Miniszoknyába bújtatott, tűsarkúban tipegő húsdarabként tekintenek rátok a potenciális partnerjelöltek. A szórakozóhely bejáratán átlépve az egyéniség belevész a villódzó fények forgatagába. Mi marad ezután? Tucatnyi ugyanolyan öltözetbe zárt test. Szóval, ne csodálkozzatok, ha a pasitok egy másik csajt kap le a péntek esti buliban, mondván azt hitte te vagy az. Az alkoholtól bűzlő indoklás teljesen jogos, nincs okotok a felháborodásra. Honnan ismerje fel szerencsétlen félrészeg srác „élete szerelmét” (legalábbis a facebook szerint), ha semmiben sem különbözik a többiektől. Talán szórakoztatónak hangzik, de egy cseppet sem az. A társadalom eltorzulása miatt a minőségi idő lassan teljesen elveszíti az értékét. Már nem az számít, hogy te hogy érzed magad, hanem, hogy mit gondolnak rólad mások. Boldogságod meghatározója leginkább a többi ember véleménye. Te pedig félredobod a személyiségedet csakis azért, hogy elfogadjanak, -nem, nem olyannak amilyen vagy- olyannak, amilyenné akarják, hogy válj. Zsiray Barbara
Sokféle féltékenység létezik: féltékenyek vagyunk a barátainkra, ha mással barátkoznak, mivel félünk a ténytől, hogy lecserélhetnek, féltékenyek lehetünk iskolatársakra, munkatársakra a sikereik miatt, ami az ő birtokaikban van és nem a miénkben, és a párkapcsolatban is megjelenik. Azt mondják, minden szerelemben feltűnik a féltékenység érzete, és egy pici kell is. Elvégre bizonyíték arra, hogy tényleg fontos nekünk az a valaki, és félünk attól, hogy elveszítjük. Mások szerint a bizalom hiánya okozza az érzést. Pszichológusok szerint a zöld szemű szörnyeteg jelenléte vagy hiánya visszavezethető a neveltetésre, csakúgy mint minden. Szóval totálisan személyfüggő az egész, mégis szinte midnenki érezte már a rossz érzést, ahogy felfelé kúszik a mellkasán és gombócot képez a torkában, ha kedvesét valaki mással látja. Viszont nem kell, hogy ez tragédiába csapjon át. Számtalan műsort láttam már az ID Discovery-n, ami bemutatja, a féltékenység hogy tesz tönkre párokat, életeket. Igen, sajnos vannak olyan esetek is, hogy ez az iszonyú szörny annyira eluralkodik rajtunk, hogy gyilkossággá fajul a dolog. Elrettentő példák, amiknek hátterében nem is csak a féltékenység állhat, hanem a birtoklási vágy és az uralkodás a másik felett. Ezek nem összekeverendők. Visszakanyarodva, sajnos tényleg tönkreteheti a kapcsolatot a féltékenység, ha túlzásba visszük. Szóval tanuljuk meg elengedni. Nem kell folyton kérdezgetni, ha késett pár percet, nem kell azt hinni, hogy máshoz megy, ha a haverjával akar lenni. Bízzunk meg benne! És nyugtassuk meg magunkat. Elvégre, valamiért mégis minket választott. „Féltékenység...ez juttatja az embereket az ördög karmai közé...sőt ez maga az ördög!” (Agatha Christie) Peresznyák Réka
A mai világban mindenhol elvárásokkal találjuk szembe magunkat. Otthon, az iskolában, mindenhol. Minden lépésünkkel meg akarunk felelni a társadalomnak, a körülöttünk lévőknek. A kérdés: mégis miért? Miért akarunk csak úszni az árral, szürke kisegérként beolvadni a körülöttünk lévő világba? 1. Mert a huszonegyedik század társadalma ezt akarja belénk sulykolni. Aki kifejezi önmagát, arra furcsán néznek, esetleg mindenfélével szívatják, és mondhatni a „perifériára kerül”. Kitaszítják, magányos lesz. És mindezt miért? Csakis azért, mert ki akar törni a szürkeségből, a mindennapok monotonitásából, és élni akarja az életét. Csak ezt nem úgy teszi, mint a többiek, mert van egy saját felfogása, és ha azt követi, akkor boldog. Pontosabban BOLDOG LENNE, ha lennének barátai, de az előbb említett okok miatt – szóval az önelégült társadalom idióta elvárásai és a perifériára kerülés miatt -, mindenki ellöki magától, és furán néznek rá. Magyarul és röviden: mert mint emberek, társas lények vagyunk, és félünk a magánytól. 2. Önbizalomhiány és megfelelési kényszer. Sokan küzdenek vele, sokak fejét fájdítja. Tiszteletem a kivételé, de manapság sokan szenvednek önbizalomhiányban, sokakat gyötör megfelelési kényszer. Nem hiszik el, hogy elég jók, hogy az ő véleményüknek is súlya van, az ő gondolataik is okozhatnak változást. Ebből kifolyólag mindig a többséggel értenek egyet, és csak csendben követik a tömeget, hátha akkor elfogadják a körülötte lévők. Pedig ennek nem így kellene lennie. Értékelnünk kellene a másik kreativitását, erőfeszítéseit, és nekünk is meg kellene mutatnunk, amiben jók vagyunk. A világ lehet fekete fehér. De nekünk nem kell szürkének lennünk. Ahogy a világnak sem. Mert a világ akkor szép, ha mindent megteszünk azért, hogy minél színesebb legyen. Szabó Laura
Senkinek sem jelent nagy nehézséget néhány Walt Disney-s filmet felsorolni, hiszen gyermekkorunkban ezeken nőttünk fel. A legismertebbek: Hamupipőke, Szépség és a szörnyeteg, Pinocchio, Micimackó, Mary Poppins, 101 kiskutya, Csipkerózsika, Pán Péter, Kincses sziget, Hófehérke és a hét törpe, a három kismalac. De vajon miért is voltak ránk ilyen hatással? Alapvető emberi kapcsolatokról, érzésekről, tulajdonságokról szól, népmeséket, híres emberek regényeit dolgozza fel, melyek az élet nagy kérdéseire próbálnak megfelelő választ adni. Ilyen például a Hófehérke és a hét törpében, amikor a törpék nem haboznak, hogy befogadjanak egy árva, éhező és reménytelen gyermeket, kit próbálnak testvérükként szeretni és elfelejtetni a szülők hiányát. Mindent megtesznek azért, hogy boldogan éljen és megpróbáljon helyt állni az életben. Végül pedig, mikor Hófehérke bajba került, mindnyájan aggódtak érte és igyekeztek orvosolni a problémát. A Szépség és a szörnyeteg tanulsága, hogy ne a külső alapján ítéljék meg az emberek egymást, mert ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. Pinocchio élete az emberi hazugságról szól, mely szerint minél több és nagyobb horderejű hazugságba keveredünk, annál nehezebb belőle kilábalni. A három kismalac története pedig azt bizonyítja, hogy a közös cél érdekében lényeges az összetartás és egymás segítése, mely során elkerülhetjük a rosszat, így életünket ismét a pozitív élményeknek adhatjuk át. Ismert rajzfilmjében megjelenik a pénz fontossága, de bármennyire is azt hisszük, hogy fontos, az egészségünket és a boldogságunkat nem vásárolhatjuk meg rajta. Walt Disney rámutat arra, ha élhető világban szeretnénk élni, akkor a legfontosabb egymás tisztelete, segítése, szeretete, az igazság és a megbocsátás, hiszen mindenki megérdemli a második esélyt, ha kisebb vagy nagyobb bűnt is követett el, hiszen az emberek képesek megváltozni, azért, hogy a haláluk előtti utolsó pillanatában ne kelljen szembesülniük életük során elkövetett rossz döntéseivel. Horváth Katrin
Erős vállizmokat elsősorban, ugyanis minden sulis napon több kg könyvet cipel egy átlagos középiskolás. Te másra gondoltál? Az is igaz, hogy az olvasás fantasztikus élmény. Neked mi jut eszedbe, ha ránézel egy könyvre? Valószínüleg az, hogy miért kell kötelezőket olvasnod, vagy az, hogy tényleg olyan jó-e, mint a kritikákban. Az is lehet, hogy csak simán a borítója tetszik. Volt már olyan, hogy elkezdtél egy könyvet olvasni és nem bírtad letenni? Nem? Akkor még nem olvastál jó könyvet. Nem tudod miről maradsz le. Feszült vagy? Ideges? Unatkozol? Túl sok minden van a fejedben? Nem tudsz aludni? Válassz ki egy könyvet, aminek tetszik a tartalma és kezdj bele! Az első pár fejezet lehet, hogy nehézkes, de utána már észre sem veszed és már 2 órája olvasol. Fel sem tűnik, de ugyanúgy érdekel a szereplők sorsa, mint a sajátod. Kikapcsolódsz, elfelejtesz mindent, amivel foglalkoznod kéne, lazítasz, bővül a szókincsed és művelődsz. A könyvek sokban hasonlítanak a filmekhez és filmet nézni mindenki szeret, nem? Az olvasással is így vannak, csak még sokan nem tudnak róla. A könyvek is lehetnek olyan szórakoztatóak, mint a filmek, ha nem jobban, hisz itt nagy szerepet játszik a fantáziád/képzelőerőd is. Ha van egy kis szabadidőd, olvass!
|
Archívum
March 2024
|