Végigsimítok rézvörös hajamon, és csavargatni kezdem ujjaim közt őszesbe hajló tincsemet. Múlt héten még nem volt ott. Egyre nagyobb félelemmel fogadom öregedésem jeleit, amik mostanában rohamosan gyorsan jelennek meg. Egy hónappal ezelőtt még csak egy ősz szálat találtam a fésűmben, és most tessék, hirtelen egy egész tincsem hófehér színbe fordult át. Megnyugtatom magam, hisz tükörképem még mindig az a kedves, mosolygós valaki, aki egész életemben visszanézett rám.
Még mindig kívülálló tincsemmel játszva kapcsolom le a fürdőszobavillanyt, és elindulok, hogy kitárjam az ablakokat. Mostanában gyakran érzem, hogy nem kapok levegőt, mintha fulladoznék a fűtött lakásban. Ilyenkor kinyitok minden ablakot, és csak hagyom, hogy átjárjon a kintről beáramló csípős novemberi levegő. Mindig is szerettem a hideget. A szél pajkos táncra hívja függönyeim, és én a huzat célkeresztjében állva gyönyörködöm a látványban. Megbabonázva figyelem a drapériák keringőjét, amikor hirtelen valami borzongás fut végig a gerincemen, odakapom a kezem, de csak a vizet érzem, amit egy kósza hópihe hagyott ott emlékül földet érése után. Megfordulok, és meglátom a konyhaablakon keresztül belibegő aprócska kristályokat, akik bizonytalanul keresik a biztos helyet, ahova lepihenhetnek. Első hó, mióta újból beköszöntött a hideg. A tél első, korai szárnypróbálgatása. Egyből becsukom az összes ablakot, felöltözök, és sétára indulok a novemberi hóesésben. Ez a kedvenc időszakom. A novemberi hó tiszta, őszinte szépsége mindig bámulattal töltött el. Az igazi tél beköszöntével a havazás mindig viharos zűrzavarrá vált a szememben, aminek egyetlen hozadéka csupán az utak szélén felhalmozódott taszító fekete halmok, és a csizmákon megtelepedő sófoltok, mellőzve mindenféle szépséget, és meghittséget. De a fiatal kristályok még erőtlenek, és a talajra leérve rögtön szétolvadnak. Ebben rejlik a november csodája. Megmarad a lágy szitálás harmóniája, és ezt az idillt semmi sem ronthatja el. Az ősz és a tél szerelemgyermeke ez a hónap, egy átvezető híd a két évszak között azoknak minden szépségével. Mindig is furcsának, sőt kifejezetten különcnek tartottak, amiért ez a kedvenc időszakom. Mások csak a hideget és a szelet látják, és dacolnak ellene. Rohanó életükben nem állnak meg egy percre sem, hogy egy pillanatra lehunyják szemüket, és érezzék, hogy az a szél, ami az előbb még ördögi jégkardként égette bőrüket valójában baráti simogatássá szelídült, és a hideg, ami minden porcikájukat átjárta, valójában csak segít tisztán látni a világot. Sétám közben elhaladok egy fasor előtt, ahol elvétve lengedez még néhány kitartó levél. Az ősz színeiben játszanak. Megállok, és csodálom, ahogy a hópihék játékosan kergetőznek a falevelek között. Hófehér a rézvörösben. Ösztönösen végigsimítok a hajamon, és továbbsétálok, miközben újra az ősz tincsemet veszem hideg ujjaim közé. Szabó Dorottya
1 Comment
Sasvári Gyula
19/11/2017 22:12:33
Congratulations 😊
Reply
Leave a Reply. |
Archívum
March 2024
|