A mindenki által jól ismert piros lufi köszön vissza ránk a Stephen King zseniális könyve alapján készült horrorfilm, az AZ plakátjáról, de még a mozi épülete mellett lebegve, sőt még a nézőtéren is találkozhatunk vele. De vajon, hogy lehet egy látszólag teljesen hagyományos bohócos horrorban annyi mögöttes tartalom, és tabunak számító társadalmi probléma megjelenítve? Én magam is meglepődtem, de ez a film egy sokkal rétegeltebb, és komolyabb filmalkotás, mint azt egy gyerekeket evő bohócot felvonultató filmtől vártam volna. AZ a gyerekek félelméből táplálkozik, így megismerhetjük a főbb karaktereink gyengeségeit, és történetét, amiből kiderül, hogy milyen múltbéli sebeket hordoznak magukkal, és minek vannak kitéve a mindennapokban. Az egyik komoly társadalmi probléma, amellyel a film foglalkozik az az iskolás gyerekek nagy részét érintő bullying. Iskolai bántalmazásnak, más néven bullyingnek vagy mobbingnak nevezzük azt, ha valaki hosszabb időn át ismétlődően szándékosan bánt valakit/valakiket. Fontos jellemzője továbbá, hogy az áldozatok és az elkövetők között kiegyenlítetlenek az erőviszonyok. Tehát általában az idősebb a fiatalabbat, az erősebb a gyengébbet vagy az egészséges a fogyatékost bántalmazza. forrás: gyermekpszichologus.blog.hu Főhőseink az iskolai (és iskolán kívül is folytatódó) lelki és fizikai bántalmazás áldozatai. Minden nap ki vannak téve felsőbb éves iskolatársaik általi ok nélküli terrorizálásnak, szóbeli sértéseknek, és gonosz csínyeknek, amelyek gyakran fizikai erőszakba is torkollanak. A bántalmazás az „egyszerű” lökdösődéstől és beszólogatástól a suliudvaron egészen az életet veszélyeztető késelésig terjed. Az elkövetők azonban otthon ugyanúgy terrornak vannak kitéve, és lelki frusztráltságukat a kisebbek bántásán keresztül vezetik le, akik így épp olyan sérültté válnak, mint amilyenek ők maguk is. A fiatalabb diákok egyedül nem képesek megvédeni magukat, és fellépni a bántalmazókkal szemben, szüleik/tanáraik pedig nem tudnak az iskolában történő (és a nyáriszünetben is folytatódó) terrorról. Itt láthatjuk meg, milyen fontos a jó kapcsolat és a bizalom a szülő és a gyereke között, valamint a tanár és a diákok között, ami jelen esetben nem volt meg, hiszen a gyerekek senkitől sem kértek segítséget, csak magukra, és a szintén bántalmazást elszenvedő barátaikra számíthattak. A történet tovább menetelével kiderül számunkra, hogy az otthoni segítségkérés többek esetében azért sem volt lehetséges, hiszen a szülő maga is veszélyt jelentett a gyerekre. A film megmutatja a családon belüli erőszak, pontosabban gyermekbántalmazás szörnyű mivoltát, amely szintén több embert érint a világon, mint mi azt gondolnánk. Az amerikai CDC intézet szerint a családon belüli erőszakos esetek kb. 32 millió olyan amerikai állampolgárt érintenek évente, akik egészségügyi problémákat is elszenvednek az erőszak következményeképpen. Ez az amerikai lakosság 10%-a. forrás: hu.wikipedia.org Ilyen helyzetben van női főszereplőnk, Beverly is, aki (ismeretlen okok miatt) csak édesapjával él együtt, és akit a férfi feltehetőleg rendeszeresen szexuálisan molesztál. A film kezdetben csak sejteti a szexuális bántalmazás mivoltát, majd a film vége felé az egyik jelenetben ténylegesen tanúi is lehetünk a fiatal lány ellen elkövetett nemi erőszak megkísérlésének. Beverlynek azonban sikerül megmenekülnie bántalmazó apja elől, mivel önvédelemből leüti a férfit, amibe bele is hal. Így lesz a bántalmazott lányból apagyilkos. Van jogunk elítélni, amiért ezt tette a feltehetőleg egy életen át tartó lelki és testi erőszak után? Ezt mindenki ítélje meg maga, azonban az biztos, hogy a lány olyan komoly lelki sérüléseket szenvedett, amelyek az egész további életén át kísérteni fogják. Ezek a „démonok” pedig – a bohóccal ellentétben – nem legyőzhetők. A családon belüli testi erőszak mellett találkozhatunk a lelki terror példájával is. Eddie esetében az édesanyja beteges ragaszkodása a mintapélda, hiszen az anya annyira magának akarja a gyerekét, hogy eltiltja a barátaitól, valamint később kiderül, hogy mentális betegsége a fia elleni tettlegességig is fajul. Hamis gyógyszerekkel traktálja a gyerekét, és kreált betegségeket hitet el vele, hogy ápolhassa, és az anyjától való állandó függést biztosítsa. A gyerekek „lelki démonjait” használja ki Pennywise, a gonosz bohóc, aki gyengeségeikből és félelmeikből táplálkozik. Azonban amikortól felismered a démont, és nem félsz tőle többé, attól fogva elveszíti hatalmást feletted. Ez mind Pennywise, mind a magunkban hordozott sebek esetében is így van. Fel kell ismernünk, és tudatosítani magunkban a problémákat, gyengeségeinket, mert csak úgy győzhetjük le őket, ha nem hagyjuk, hogy eluralkodjanak rajtunk, és azok határozzanak meg minket. Azonban nem kell segítség nélkül szembeszállni velük. A filmben a gyerekek együttes erővel képesek voltak szembeszállni a bohóccal, és egy időre elüldözték, de nem tudni, hogy visszatér-e még. A film számos olyan problémát dolgoz fel, amelynek a horrorbohóc tökéletes metaforája lehet. A például bullying vagy a családon belüli erőszak okozta sebek – úgy mint Pennywise – sosem tűnnek el örökre. De ha nem kérünk segítséget, egyedül nem tudunk kitörni a bántalmazott szerepéből, és nem tudjuk a további életünket úgy leélni, hogy ne a múltbéli sebeink és így félelmeink határozzanak meg minket. Nekem ezek a gondolatok jutottak eszembe két jumpscare között, és azt javaslom, ha valaki vevő az elgondolkodtató filmekre – meg még esetleg a horror műfaját sem veti meg – akkor annak remek időtöltést fog okozni, a mély gondolatok, és az ijesztés mellett egyébként rengeteg humort is felsorakoztató film. Szabó Dorottya
0 Comments
Leave a Reply. |
Archívum
March 2024
|