Orlay-ablak
  • Író klub
    • Vers-tér
  • Hírek
  • Diák Blog
  • 5szögelő
  • KVSZI DÖK
  • Fotósarok
  • Impresszum
  • Sulirádió
  • Gallery

Ady után szabadon

Útvesztő: vajon én is abban vagyok?

11/10/2015

0 Comments

 
Bizonyára sokan látták már az Útvesztő című filmet, de vajon hányan gondolkoztak el azon, hogy mit is szeretne nekünk mondani?
Az útvesztő a felnőtté válás folyamatának tökéletes metaforája. A kamasz világunkba bezárva tengetjük mindennapjainkat, halhatatlannak és örökké fiatalnak érezzük magunkat, de ha kicsit elgondolkozunk, belénk hasít a félelmetes felismerés: Egyszer fel kell nőnünk. A felnőtté válás rögös útja pedig leginkább egy labirintushoz hasonlítható. Ismeretlen veszélyekkel kell szembenéznünk, és csak rajtunk áll, hogy felnövünk-e ehhez a feladathoz. A labirintus végén pedig ott vár minket a nagybetűs ÉLET, amit a ballagási ünnepségeken előszeretettel emlegetnek. Milyen szerencsések is vagyunk, hogy kiléphetünk az ÉLETbe. De valóban így van ez? Gondoljunk bele mennyivel könnyebb fiatalnak, iskolásnak lenni. Persze a legnehezebb feladatnak érezzük, ha a tanár bejelenti, hogy másnap dolgozatot írunk, pont amikor már előtte három másik kollégája mondta ugyanezt, és még ráadásul egy ötödik tantárgyból még nagy felelést is tartanak, de ez mind eltörpülhet a szüleink szemében, amikor a számlák felett ülnek, és azt latolgatják, hogyan fognak kijönni erre a hónapra, és hogyan tudnak félretenni a továbbtanulásodra, amikor éppen meghibásodott a mosógép és újra nincs pénzük?
Ugye mennyivel jobbnak tűnik a tinédzser kor?
Szüleink is ugyanúgy végigjárták azt az utat, amin éppen mi is járunk, és biztos vagyok benne, hogy ennyi idősen nekik is éppen azokkal a problémákkal kellett megküzdeniük, mint nekünk most. De bizony a mi helyzetünk sem mondható éppen könnyűnek. Ahogy idősebbek leszünk egyre többször kerülünk szembe olyan helyzetekkel, amik megoldást kívánnak, és amik hatására újra gyereknek érezzük magunkat. Feltesszük magunknak a kérdést: Tényleg képes vagyok én erre? Eléggé érett vagyok ehhez?
Picture
Thomas csapatának kalandja is ezt szimbolizálja. Békésen élnek a tisztáson, kialakítva saját szabályrendszerüket. Mindenkinek megvan a maga feladata, nem háborgatja őket senki, és mégis ki akarnak törni az ismeretlen veszélyekkel teli világba, egy olyan útvesztőn keresztül, amiben akár életüket veszthetik. Mert ott várja őket a misztikus „jobb” világ, a képzelt otthonuk. A felnőtt lét metaforája.
Szabó Dorottya
0 Comments

Fordulópont

8/10/2015

0 Comments

 
Egészen kislány voltam. Óvodás, persze pörögtem, mint minden kisgyerek. Imádtam mozogni. Tele voltam energiával, amit ma már nem értek, miből nyertem és hogy volt mindig annyi. De tényleg: mindig. Nem bírtam a fenekemen ülni. Egy percet se. Eljártam tornászni alapszintre. Igazából annyira már nem emlékszem, de arra igen, hogy nem volt megterhelő. Fogócskáztunk és futkároztunk folyton. Azért spárgázni megtanítottak minket. Az angolspárga soha nem ment. De a jobb volt az ügyesebb lábam, erre rájöttem. Hidazni is megtanultunk. Szép az a mozdulat, ha valaki szabályosan meg tudja csinálni.
Egy napon anyukám megkérdezte, hogy szeretnék-e komolyabban tornászni. Akkor még nem értettem mire vállalkozok, kicsi voltam, és nem mértem fel a döntés súlyát, de egyből rávágtam, hogy akarok. Az eddiginél egy sokkal nagyobb terembe tornásztunk. Itt több edzés is folyt, korhoz kötötten, én ovis tornára jártam. Élveztem az edzők által felállított akadálypályákat zsámolyból, padból, és a gumiasztal, na az valami hihetetlen élvezetet nyújtott, mintha repültem volna. Egészen ügyes voltam, így óvoda végén az ovisokból kiválogattak néhányunkat, köztük engem is, élsportra. Na igen ám, de egy óvodás honnan tudta volna még akkor, hogy mire vállalkozik? Így belementem. Ki volt jelölve számomra az út. Kiválasztották nekünk az általános iskolát, amelynek órarendje igazodott az edzésekhez, de még így is fel voltam mentve informatikából, technikából, rajzból, énekből és testnevelésből. Vagyis, utóbbira mindig ötöst kaptam. Az osztályomból még vagy hatan jártunk tornaedzésekre. Bár gimnáziumra kettőre csökkent ez a létszám. A szertorna nehéz sport. Szellemileg és fizikailag egyaránt megterhelő. Akkoriban a szenvedélyem volt. A napom nehézségét nem a házi írás jelentette. Az volt a pihenő. Nekem a torna volt az életem fő eleme. Eléggé kemény sportág, a látszat ellenére. Minden izmot megmozgat, formálja az alakot, nem kell aggódnod, ha naponta megeszel egy-két csokit, mert semmi nem fog meglátszani. Sőt, volt egy időszakom, amikor anyukám „hízókúrára” fogott. Érdekes, de tényleg így történt. Kicsiként mindig figyeltem a nagyokat, miket csinálnak, vajon én is megtanulom-e majd azokat, vajon én is úgy fogok-e kinézni, én is járok-e majd versenyekre, mint ők. Felnéztem rájuk és igen, sok mindent megtanultam. Ami nekem természetes volt, egy átlagember pedig tátott szájjal bámult. 
Picture
Picture
Sok helyre is eljutottam, nemcsak az országomon belül, hanem külföldre is. Nagyon sokat köszönhetek a tornának: megtanultam fegyelmezett lenni, teljes erőmből küzdeni, kitartani, koncentrálni, alkalmazkodni,  csodaszép helyeket láttam, tudtam olyasmit, amit a legtöbb ember nem. Része lehettem valaminek, aminek sokan nem. Viszont mint minden másnak, árnyoldalai is akadtak bőven: nem volt életem, teljes egészében a torna tette ki a mindennapjaimat, nem lehettem szerves tagja az osztályközösségnek, nem járhattam osztálykirándulásra, és programokra sem! Nem voltak barátaim. Nem tudtam fenntartani a kapcsolataimat, nem volt időm magamra, nem tudtam megtalálni önmagam. De ez jó ideig nem zavart, annak ellenére sem, hogy magányos voltam. A többiek csúfoltak, kiközösítettek. Viszont amikor mozogtam, mindez elillant, felszabadultam. A második otthonomat tette ki az edzőterem. Az edzőim majdhogynem a pótszüleim voltak. De mint mondtam, ez egy kemény sport, és ha elérsz egy bizonyos kort, nincs olyan, hogy ne fájna valamid. Ezen kívül veszélyes is, könnyen  sérül az ember. Velem is ez történt. Nagyon fájt a könyököm Verseny volt, így nem szóltam. „Csak bírjam ki ezt a versenyt,- gondoltam-, és akkor megmondom, hogy több hete fáj a kezem és fel is van dagadva”. El volt törve a kezem. Törött kézzel versenyeztem, és így is pont korláton jutottam be a szerenkénti döntőbe, a 8 legjobb közé. Kihagytam pár hónapot, szerencsére nem kellett gipsz. Pár hónap élsportban nagyon sokat jelent, főleg serdülőkorban. 14 éves voltam: a  testem éppen átalakulóban volt. Kezdtek leépülni az izmok, de szerencsére felépültem és vissza tudtam állni. Jó is volt akkor, új lendületre kaptam, ám egyszer ráestem a korábban törött kezemre. Fájt, nagyon. „De úgysincs nagy baja”, gondoltam, de azért megnézettük az orvossal. 15 évesen volt az első műtétem. Amikor betoltak a műtőbe, hanyadt feküdtem, néztem egymás után a lámpákat, amik összemosódtak, mert könnybelábadt a szemem. Porcleválásom volt. És bennem fel sem merült a gondolat, hogy otthagyjam a szenvedélyem, ami immár kicsit nehézkes volt, és stresszoldó helyett inkább a sport okozott stresszt. Talán abba kellett volna hagynom akkor, mert rá fél évre újra hanyadt fekve bámultam a lámpákat, ahogy toltak a műtőbe, ugyanazzal a problémával. Akkor nem sírtam. Tudtam mire számíthatok. Nem hagytam abba a tornát. De mivel közel 2 évig küszködtem a sérülésemmel, a testem átalakult. Az izmaim leépültek, a csontom is változott, híztam és már nem voltam formában. Minden egyes edzés  kínszenvedés volt számomra. Végigsírtam az összeset. Nem bírtam. 
​
Elgondolkodtam azon, hogy feladom. Így tettem hát. Otthagytam az egykori szenvedélyem, ami akkorra a szenvedésem lett. Az egyik legnehezebb döntésem volt feladni az addigi életemet. A legnagyobb fordulópont, ami megváltoztatott mindent!
Picture
Peresznyák Réka
0 Comments

Szélcsend

6/10/2015

0 Comments

 
Már messze elhagytam a szántóföldet. A fekete fák közt lépkedtem, óvatosan, nehogy csak egy kis zajt is csapjak. Az elszáradt falevelek fáradtan zörrentek meg lábam alatt. Hangtalan volt az erdő. Baljós némaság ölelt körbe, pedig tudtam, hogy körülöttem vannak. A törzsek mögül, a magasból, mindenhonnan engem figyeltek, de nem szólaltak meg. A szürke, semmitmondó égboltot fekete szárnyak szelték át. Északra tartottak. November vége lehetett talán, de már lehűlt az idő. Megálltam. A levegő megfagyott, bármelyik pillanatban eleredhettek az ezüstösen csillogó hópelyhek. Hosszú, kékes erezetű ujjaim elgémberedtek és tompa fájdalom járta át őket minden egyes mozdulatnál. Mély levegőket vettem és tüdőm minden szegletét bejárták a késő őszi szellők. A következő pillanatban egy apró neszt hallottam. Olyan halk volt, a dermedt csendben mégis robbanásnak hatott. Odakaptam a fejem, fürkésztem a sötétséget, de nem láttam semmit. 
Picture
Picture
Gyorsan leguggoltam, bár lábaimnak nem akaródzott engedelmeskedni. Átfagytak. A szemem elé emeltem puskámat, amit eddig a kezemben tartottam. Belenéztem a távcsőbe, és azzal pásztáztam a fák árnyékát. Majd pár másodperc múlva a látómezőmbe került. Oly' fenséges volt, szinte belefájdult az ember szeme. Fejét hátravetve lépegetett a nedves földön. 
Egy szarvasbika volt, gyönyörű agancsokkal. A célkeresztbe került. Kifújtam a levegőt, mely dermedten szállt alá a hidegben. Becsuktam az egyik szemem, és a puska csövét beigazítottam. Hirtelen szárnycsapkodást hallottam, bagolyhuhogást, távoli lépéseket. De koncentráltam, szemhéjamat annyira összeszorítottam, hogy már fájt. Szinte megfagyott ujjamat rávezette a ravaszra. A zajok elviselhetetlenné kezdtek válni. De a szarvas nem vett észre. Aztán a következő pillanatban elhallgatott minden, visszaszámoltam. Három... Kettő... Egy... Hatalmas dörrenés rázta meg az egész környéket, sokáig visszhangzott még a csendben... Ez volt az első vadászatom...
Guzmics Márti
0 Comments

Neked miért fontos a zene?

1/10/2015

0 Comments

 
Picture

​
zene világnapja
​Lejátszás
0 Comments

    Archívum

    January 2019
    December 2018
    October 2018
    May 2018
    March 2018
    February 2018
    January 2018
    December 2017
    November 2017
    October 2017
    September 2017
    August 2017
    July 2017
    June 2017
    May 2017
    April 2017
    March 2017
    February 2017
    January 2017
    December 2016
    November 2016
    October 2016
    September 2016
    August 2016
    May 2016
    March 2016
    February 2016
    January 2016
    December 2015
    November 2015
    October 2015
    February 2015
    January 2015

Powered by Create your own unique website with customizable templates.
  • Író klub
    • Vers-tér
  • Hírek
  • Diák Blog
  • 5szögelő
  • KVSZI DÖK
  • Fotósarok
  • Impresszum
  • Sulirádió
  • Gallery