Nem is gondoltuk volna mi, diákok, hogy ez a hét is ilyen hamar eljön: az avató hete. Az elején, mikor 1-2 hete jártunk iskolába még mindenki csak emlegette, várta már milyen jó lesz, ám minél közelebb kerültünk az időponthoz, annál jobban izgultunk. Az elején, mikor meghallottuk, hogy egy Beatles számra kell táncolnunk, meg a „What does the fox say" című számra, egy jót nevettünk, majd komolytalanul nekiálltunk próbálni. Igazából így, az utolsó két hétben szembesültünk vele, hogy ez milyen komoly feladat és mennyi időt és munkát fog követelni. „Minden kezdet nehéz" - tartja a mondás és ez nálunk sem volt másként. Ám idővel láttuk, ebből egy jó dolog is kisülhet, majd a próbákat elkezdtük komolyan venni és élvezni is, és nem csak azért, mert nem kellett órán lennünk. Végre láttuk összeállni az egészet, és kezdtük elhinni, hogy akár nyerhetünk is.
Ez a hét az avató hete, amikor Orlayban minden elsős „Mindenem a 11.C" feliratú táblával rohangál, ami picit megalázó, de vicces is egyben. Egész héten ezt a táblát kell viselnünk, hátunkon pedig az osztály névsor, amit ha meglát egy 11.C-s egyből a saját nevét keresi önelégült vigyorral. Táncoltunk kedden a „What does the fox say" című számra, és ahhoz képest, hogy milyen kevés hely volt az aulában, minden osztály ügyesen megoldotta a feladatot. Szerdán kivételesen nem volt semmi- legnagyobb meglepetésünkre - de csütörtökön a nagyszünetben tornáznia kellett az összes elsősnek. Pár „szerencsés" diákot kihívtak az aula legfeltűnőbb részére és ott kellett végrehajtaniuk a gyakorlatokat. Ma végre kiderül, megérte-e az a sok munka és lelkesedés, hisz eldől, ki nyeri meg a gólyaavatót és ki képviselheti az Orlayt a városi avatón. Mi készen állunk! De Ti is vigyázzatok! Szemetek a 9.B-n tartsátok, mert GYŐZNI akarunk! Mindent bele 9.B! Rácz Richárd
0 Comments
Az összes általános iskolát befejező diáknak szembe kell néznie a középiskolában rájuk váró feladatokkal, az új társasággal, az érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal és ezek közé tartozik a gólya avató is mely mindenkiben hatalmas izgalmat idéz elő.
Hetek óta nagy a készülődés az Orlay 9. knyC osztályban is. Furábbnál furább dolgokra kényszerítenek felsős társaink mondván ezeken a dolgokom mindenki át esett így mi sem maradhatunk ki ebből, szóval nagy készülődésbe kezdtünk. Minden gólyának 2 koreográfiát kellett betanulnia amik közül először egy elég vicces számra kellett előadni egy táncbemutatót, ami fergetegesen sikerült. Mindenki nagyon jól érezte magát. Mi személy szerint azt hittük, hogy mindenki minket fog nézni, de aztán láttuk, hogy a 7 osztály ugyanarra a dalra táncol amelyből akkora buli lett, hogy már nem is foglalkoztunk semmivel csak élveztük a zenét és a közösséget. A másik előadásunkra péntek este kerül sor ami azonban már nem lesz egyszerű, hiszen a mi osztályunk a KISS rock együttesdalát kapta amire nem volt egyszerű kitalálni a koreográfiát, de mi mindent beleadtunk. Hatalmas odaadással és rengetek készülődéssel, kitartással mellé álltunk és mindent megteszünk a siker érdekében. A felkészülésben nagyon sokat segítettek tanáraink és osztályfőnökünk amiért ez úton is szeretnénk köszönetet mondani! Sok sikert és jó szórakozást kívánunk az egész iskolának, reméljük, hogy élvezni fogjátok a mis produkciónkat és elnyeri majd a tetszéseteket! HAJRÁ 9knyC! Mindent bele! Berbás Evelin Minden új gimnazista, vagy középiskolás tanuló számára elkerülhetetlen, hogy megússza a „beavatási szertartást”, ami gyakran elég kínos is lehet.
A gólyaavatót sokan úgy emlegetik, mint életük legnagyobb élményét, viszont sokan azt mondják, soha életükben nem alázták meg őket ennyire. Nos... mindenki máshogy éli meg a dolgokat, egy viszont biztos, hogy mindenkit megszivatnak valahogy. Nálunk az Orlay-ban sem mennek sokkal másként a dolgok. Kezdjük ott, hogy ha nem mész el a rendezvényre, nagyobb adagot kapsz, mint bárki más. A feladatok sem könnyűek. ”Kemény” munkával össze kell hozni két koreográfiát, meg kell számolni legalább 100 tablón a neveket és azokból kigyűjteni a Tihamér nevű embereket. Ez azért is szívás, mert a suli azon részein is vannak tablók, ami elkerüli mindenki figyelmét, például a konditerem melletti, sötét és pókokkal teli kis helyen.A héten még egy edzést is vezényeltek nekünk, amiről mindenki azt mondta, nagyon rossz és kemény, bár nem volt olyan vészes. Persze, itt is csak beijesztettek minket. Néhányukat kihívtak előre, az aula legfeltűnőbb részére, és ott kellett csinálniuk, ahol mindenki jól láthatta őket. Nem lettem volna a helyükben, és úgy tűnik, hallotta Isten az imámat, mert engem nem hívtak ki. Közben minden osztály fölülről és alulról is nézett minket, a fentiek bátran vállalták, hogy aprópénzt dobáljanak ránk, és én speciel így 30 Ft-tal gazdagabb lettem. A tanárok is tiszta idegek ettől a készülődéstől, és valamilyen szinten meg tudom érteni miért. Mi is már kezdünk fáradni, pedig a java még hátra van. Holnap lesz az igazi avató, és mindenki izgul, vajon ki nyer. A feladatok a következők: mindenkinek kivétel nélkül ballonkabátban, papucsban vagy szandálban kell lennie, a szandált természetesen térdig érő zoknival kell viselni, amit a gatyára kell húzni. Ezenkívül a tanszereinket festékes vödörben, esetleg kannában kell hozni. Erre mondjuk lehet kibúvót találni, mert a vödörbe simán beletehetem az iskolatáskámat, és így végül is abban vannak a tanszereim. A koreográfiák kitalálásánál mindenkinek van elég ötlete, ami persze nem is lenne baj, ha nem egyszerre akarná mondani az egész bagázs. Szerintem ez minden osztályban így megy. Elkezdünk veszekedni, vagy éppen ha az ellenkezője történik, senki nem hajlandó komolyan venni, mindent elhülyéskedünk. Ez is minden osztályra jellemző lehet. Az osztályoknak meg volt adva az egyik táncra egy közös szám. Ez a most befutó „What does the fox say?” volt, és ezt egyszerre táncolta mindenki. Kicsit szűkösen voltunk a helyet illetően, de nagyon jól megoldottuk a feladatot. Habár azt nem lehet mondani, hogy mindenki úgy táncolt, mintha koreográfus lenne, de nem is ez volt a lényeg. Dolgoztunk rajta valamennyit, még ha nem is törődtünk vele annyit, mint kellett volna. Holnap lesz az utolsó, és mindent eldöntő megmérettetés, amelyben minden osztály kapott egy témát. (Az én osztályom az Abbát kapta.) Ebben nem lehet utánozni, sem csalni, mert itt más minden. Itt kénytelen az egész osztály összefogni. És itt jön az, hogy mindenki megérti, az avató lényege, hogy minél közelebb hozza az osztályt, és a kis csoportokból, amik az elején voltak, egy nagy közösséget hozzon létre. Hogy megtanuljunk együtt dolgozni, kitartani, szurkolni és elismerni egymást. Éppen ezért kívánok sok sikert minden osztálynak, de főként az enyémnek. Köszönünk mindent! Hajrá 9.knyA! |