A mai világban mindenhol elvárásokkal találjuk szembe magunkat. Otthon, az iskolában, mindenhol. Minden lépésünkkel meg akarunk felelni a társadalomnak, a körülöttünk lévőknek. A kérdés: mégis miért? Miért akarunk csak úszni az árral, szürke kisegérként beolvadni a körülöttünk lévő világba? 1. Mert a huszonegyedik század társadalma ezt akarja belénk sulykolni. Aki kifejezi önmagát, arra furcsán néznek, esetleg mindenfélével szívatják, és mondhatni a „perifériára kerül”. Kitaszítják, magányos lesz. És mindezt miért? Csakis azért, mert ki akar törni a szürkeségből, a mindennapok monotonitásából, és élni akarja az életét. Csak ezt nem úgy teszi, mint a többiek, mert van egy saját felfogása, és ha azt követi, akkor boldog. Pontosabban BOLDOG LENNE, ha lennének barátai, de az előbb említett okok miatt – szóval az önelégült társadalom idióta elvárásai és a perifériára kerülés miatt -, mindenki ellöki magától, és furán néznek rá. Magyarul és röviden: mert mint emberek, társas lények vagyunk, és félünk a magánytól. 2. Önbizalomhiány és megfelelési kényszer. Sokan küzdenek vele, sokak fejét fájdítja. Tiszteletem a kivételé, de manapság sokan szenvednek önbizalomhiányban, sokakat gyötör megfelelési kényszer. Nem hiszik el, hogy elég jók, hogy az ő véleményüknek is súlya van, az ő gondolataik is okozhatnak változást. Ebből kifolyólag mindig a többséggel értenek egyet, és csak csendben követik a tömeget, hátha akkor elfogadják a körülötte lévők. Pedig ennek nem így kellene lennie. Értékelnünk kellene a másik kreativitását, erőfeszítéseit, és nekünk is meg kellene mutatnunk, amiben jók vagyunk. A világ lehet fekete fehér. De nekünk nem kell szürkének lennünk. Ahogy a világnak sem. Mert a világ akkor szép, ha mindent megteszünk azért, hogy minél színesebb legyen. Szabó Laura
0 Comments
Leave a Reply. |
Archívum
March 2024
|