Bizonyára sokan látták már az Útvesztő című filmet, de vajon hányan gondolkoztak el azon, hogy mit is szeretne nekünk mondani? Az útvesztő a felnőtté válás folyamatának tökéletes metaforája. A kamasz világunkba bezárva tengetjük mindennapjainkat, halhatatlannak és örökké fiatalnak érezzük magunkat, de ha kicsit elgondolkozunk, belénk hasít a félelmetes felismerés: Egyszer fel kell nőnünk. A felnőtté válás rögös útja pedig leginkább egy labirintushoz hasonlítható. Ismeretlen veszélyekkel kell szembenéznünk, és csak rajtunk áll, hogy felnövünk-e ehhez a feladathoz. A labirintus végén pedig ott vár minket a nagybetűs ÉLET, amit a ballagási ünnepségeken előszeretettel emlegetnek. Milyen szerencsések is vagyunk, hogy kiléphetünk az ÉLETbe. De valóban így van ez? Gondoljunk bele mennyivel könnyebb fiatalnak, iskolásnak lenni. Persze a legnehezebb feladatnak érezzük, ha a tanár bejelenti, hogy másnap dolgozatot írunk, pont amikor már előtte három másik kollégája mondta ugyanezt, és még ráadásul egy ötödik tantárgyból még nagy felelést is tartanak, de ez mind eltörpülhet a szüleink szemében, amikor a számlák felett ülnek, és azt latolgatják, hogyan fognak kijönni erre a hónapra, és hogyan tudnak félretenni a továbbtanulásodra, amikor éppen meghibásodott a mosógép és újra nincs pénzük? Ugye mennyivel jobbnak tűnik a tinédzser kor? Szüleink is ugyanúgy végigjárták azt az utat, amin éppen mi is járunk, és biztos vagyok benne, hogy ennyi idősen nekik is éppen azokkal a problémákkal kellett megküzdeniük, mint nekünk most. De bizony a mi helyzetünk sem mondható éppen könnyűnek. Ahogy idősebbek leszünk egyre többször kerülünk szembe olyan helyzetekkel, amik megoldást kívánnak, és amik hatására újra gyereknek érezzük magunkat. Feltesszük magunknak a kérdést: Tényleg képes vagyok én erre? Eléggé érett vagyok ehhez? Thomas csapatának kalandja is ezt szimbolizálja. Békésen élnek a tisztáson, kialakítva saját szabályrendszerüket. Mindenkinek megvan a maga feladata, nem háborgatja őket senki, és mégis ki akarnak törni az ismeretlen veszélyekkel teli világba, egy olyan útvesztőn keresztül, amiben akár életüket veszthetik. Mert ott várja őket a misztikus „jobb” világ, a képzelt otthonuk. A felnőtt lét metaforája. Szabó Dorottya
0 Comments
Peresznyák Réka
Egy szarvasbika volt, gyönyörű agancsokkal. A célkeresztbe került. Kifújtam a levegőt, mely dermedten szállt alá a hidegben. Becsuktam az egyik szemem, és a puska csövét beigazítottam. Hirtelen szárnycsapkodást hallottam, bagolyhuhogást, távoli lépéseket. De koncentráltam, szemhéjamat annyira összeszorítottam, hogy már fájt. Szinte megfagyott ujjamat rávezette a ravaszra. A zajok elviselhetetlenné kezdtek válni. De a szarvas nem vett észre. Aztán a következő pillanatban elhallgatott minden, visszaszámoltam. Három... Kettő... Egy... Hatalmas dörrenés rázta meg az egész környéket, sokáig visszhangzott még a csendben... Ez volt az első vadászatom... Guzmics Márti
|
Archívum
March 2024
|