Épp a téli szünetben történt velem egy olyan eset, ami miatt elgondolkodtam arról, hogy milyen torz lehet a mai tinik lelkivilága. Éppen a Fő téren vágtam keresztül, nagyon siettem, a táskám folyamatosan az oldalamnak csapódott, fél kézzel telefonáltam, és igyekeztem nem megfagyni a téli hidegben (bár szerencsére akkor még nem röpködtek mínuszok). Egy csapat, körülbelül 13-14 éves tinilány jött velem szembe. Gondolom éppen a McDonaldsba siettek, hogy ott minél előbb kapcsolódhassanak a WIFI-hez és kiposztolhassák, hogy a mekiben vannak. Majdnem ugyanúgy néztek ki, hasonló cipő, azonos kabát, ugyanolyan táska; azonban az egyikük első látásra elütött a többitől. Persze az alapvető stílusjegyek nála is észrevehetőek voltak, de az ugyanolyan kabátja szét volt cipzározva, és tisztán kivehetően látszott a hasvillantós pólója. Arról is lehetne ódákat zengeni, hogy ez a fajta póló kinek áll jól, és kinek nem kellene egyáltalán felvenni, de azért a legtöbb épeszű, egészséges embernek eszébe nem jutna egy kánikulában hordható ruhadarabot télen, kb 5 fokban hordani. Nálam ez teljesen kiverte a biztosítékot, a telefon másik oldalán várakozó barátnőm nem igazán tudta mire vélni a „Te jó ég!” „Ez nem lehet igaz!” „Ez nagyon durva!” felkiáltásaimat. Ezen jelenet hatására gondolkodtam el, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek a figyelemért, és nem érdekli őket, hogy ez negatív vagy pozitív eredetű. Így vannak ezzel azok a lájkvadász egyedek is, akik kihívó ruhában, csücsörítve raknak fel magukról képet, és a szépségüket lájkokban mérik. „Jesszus, csak 200 lájkot kapott a legújabb képem, ami tök ugyanolyan mint az összes többi, és nem 500-at? Akkor csúnya vagyok?” Az általános ellenszenv mellett szánalmat is érzek ezen emberek iránt, hiszen aki ilyesfajta pozitív megerősítéstől érzi magát szépnek, annak egész biztosan egészségtelen az énképe. Hiszen tényleg mennyivel többet ér 500 felfelé mutató hüvelykujj, mint egy szóbeli dicséret. Ahogy ókori Rómában a császár felfelé mutató hüvelykujja az életet jelentette a gladiátoroknak, úgy nekik is életbevágóan fontosak a lájkok. Engem mondjuk az érdekelne, hogy ezt előbb vagy utóbb ki fogják-e nőni, vagy 30 éves korukban is ettől fognak-e függni. Persze ne hagyjuk említésen kívül a fiúkat sem, elvégre az internet világa megannyi lehetőség biztosít nekik is a magamutogatásra. Mindkét nemet érintő magamutogatási forma például a #dontjudgechallenge. Instagramon szörfözve én is láttam jó pár ilyen videót, amiben a szép lányok és helyes fiúk magukat csúnyának maszkírozva bohóckodnak, majd kezükkel eltakarják a kamerát, és mikor újra feltűnnek már teljes pompájukban pucsítanak, és dobnak puszit a videón. Kicsit utánanéztem, hogy mi is az eredete ennek a dolognak, és meglepődve tapasztaltam, hogy az embereknek ezt is sikerült groteszk módon kicsavarniuk. Egy cikkben olvastam, hogy eredetileg „Ne ítélj első látásra” címmel indult a kezdeményezés, és az volt a célja, hogy az interneten történő sértegetés problémájára hívja fel a figyelmet. Sok fiatal azért követ el öngyilkosságot, vagy önbántalmazást, mert mások az internetes képeik alá bántó megjegyzéseket tesznek, kövérnek, csúnyának hívják őket. A #dontjudgechallenge tehát egy jó kezdeményezés, ami arra buzdít, hogy ne ítéljünk el másokat a külsejük miatt. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy jó kezdeményezés VOLT, amíg a tinédzserek nem kezdték el saját maguk fényezésére használni. A feltűnési viszketegségben szenvedő fiatalok beteg magamutogatási vágyának tökéletes táptalaja az internet. A fiatal vagy kinövi ezt, mire felnőtté kell válnia, vagy nem, ezt előre nem tudhatjuk, de remélem 60 év múlva nem csücsörítő nagymamákkkal, és vérnyomásmérés közben szelfit készítő nagypapákkal kell majd találkoznom a neten. Cikk a dontjudgechallenge-ről: http://kommpetencia.blog.hu/2015/08/16/_dontjudgechallenge_a_legszanalmasabb_magamutogatas_amit_valaha_lattal Szabó Dorottya
1 Comment
27/1/2016 22:03:59
Kedves Dorottya!
Reply
Leave a Reply. |
Archívum
March 2024
|